fbpx

Születőben az európai egészségügy (videóriport)

Az uniós alapelveknek megfelelő egységes piacot hozhat az egészségügyben is az a javaslat, amely szerint egy másik tagállamban is elláthatnák az uniós polgárokat, ha saját országukban későn jutnának megfelelő kezeléshez. A költségeket nem a betegek, hanem a biztosítók állnák. A sürgősségi ellátásoknál már működik hasonló rendszer, és a többi kezelésre is elfogadták az uniós jogszabályt, csak a végrehajtási rendeletekről kell egyetértésre jutni – mondta egy, az egészségügy jövőjével kapcsolatos tanácskozáson Őry Csaba fideszes EP képviselő Brüsszelben.

Az Európai Parlament jelenleg tárgyalja a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról szóló uniós direktíva végrehajtási utasításait – közölte Őry Csaba Brüsszelben egy konferencián, amelynek az európai egészségügyi ellátás jövője volt a témája.

– „Az unió nagyon fontos változtatást határozott el. Egészen idáig az egyes tagországok között vándorló polgárok, ha megbetegedtek, baleset érte őket, szükségük volt valamilyen ellátásra, az, hogy mire jogosultak, az attól függött, hogy az intézmények milyen kapcsolatban voltak egymással, milyen megállapodást kötöttek az országok, biztosítók egymással. Most egy új alapra helyezkedik az unó, és azt mondja, minden uniós polgárnak joga van meggyógyulni, függetlenül attól, hogy melyik országban és éppen hol tartózkodik” – mondta a fideszes EP képviselő.

Őry Csaba szerint az új uniós jogszabályna már megvannak az előzményei, hiszen a sürgősségi ellátások tekintetében már működik egy hasonló rendszer.

– „Az úgynevezett tervezhető ellátások tekintetében, ahol egyszerűen attól függ a gyógyulás, hogy sokat vagy keveset kell várni egy adott kezelésre, itt is változás következik be, joga lesz a polgárnak, ha a saját országában a gyógyulását veszélyeztető, hosszú várokozási listára kényszerül, például átmenni egy másik országba, ahol ezt gyorsabban és hamarabb megoldják a számára, s a biztosítók pedig ezt kötelesek lesznek ezt elszámolni a számára. Nem a polgárnak kell ezzel bajlódnia, ez az ő dolguk lesz. Ez fontos, tehát végre intézmény, végre pénz helyett az emberről és az ember gyógyuláshoz való jogáról szól az Európai Unió. Azt gondolom, hogy ezt régóta várják az unió sok országában, és nem ártana, hogyha otthon is meghallgatnák.”

Az Európai Néppárt és az Eurofedop nevű szakszervezeti szövetség által szervezett konferencián nyilatkozó szociálpolitikus szerint ez a jog akkor lesz érvényesíthető, ha az érintett országában a biztosítottak számára a kérdéses kezelést támogatja a biztosító, de ahhoz valamilyen ok miatt nem férhet hozzá a beteg, és ez az állapotának jelentős romlását okozná.

– „Nyilván lesznek feltételei, tehát igazolni kel, hogy az adott országban létezik az az ellátás, és igazolni kell azt, hogy valóban, az egészségi állapot romlásához vezet, ha sokat kell várni, vagy valamilyen ok miatt nem tudják azt az ellátást biztosíteni. Az alapelv mégis csak az lesz, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legegfelelőbb, legjobb szintű ellátáshoz hozzájuthassak, vagy a saját országomban, vagy ha ott nem megy, akkor egy másik országban” – mondta az új uniós jogszabály nyújtotta lehetőségről Őry Csaba fideszes EP képviselő.

(EUvideohu)