Roma Integráció Évtizede Program

Ma tartotta tizenkettedik ülését a Roma Integráció Évtizede Program Nemzetközi Irányító Bizottsága. Járóka Lívia, az Európai Parlament fideszes képviselője beszédében a civil szféra erőteljesebb bevonását és a bevált gyakorlatok cseréjét sürgette.

Járóka Lívia köszöntőjében hangsúlyozta, hogy szükséges a civilszféra és a romák társadalmi befogadásában érintett nem-kormányzati szervek megerősítése, különösen tekintettel a programok hatékonyságának ellenőrzésére. Emellett fontos a lehető legszélesebb társadalmi összefogás kialakítása a tudományos és gazdasági élet szereplőinek bevonásával. Nélkülözhetetlen a tagállamok közötti gyakorlatcsere is, hiszen a romák befogadását célzó stratégia végrehajtása az önkormányzatokra hárul,
mivel elsődlegesen ők képviselik a helyi érdekeket. Az Európai Bizottság feladata a szakmai minimumok meghirdetése, valamint a programok szakmai és pénzügyi ellenőrzése lenne, akár szankciók bevezetésével is.

A Programmal kapcsolatban a képviselő asszony kiemelte: „A Stratégiai Terv számos jó szakmai ötletet fogalmaz meg, de az elmúlt három év tapasztalata sajnos az, hogy a Program nem képes a tagállamokat rászorítani a valós cselekvésre.” A felszólalást követően Járóka a sajtónak elmondta, hogy a Európai Bizottság által kezdeményezett roma stratégia akkor tölthetné be a szerepét, ha a Lisszaboni Stratégiához hasonlatosan világos teljesítménymutatók és határidők jellemeznék.

A 2003-ban Budapesten meghirdetett Roma Integráció Évtizede Program keretében nyolc ország (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Románia, Horvátország, Macedónia, és az akkori Szerbia-Montenegró) kötelezte el magát, hogy fokozatosan csökkentik a romák és a többségi társadalom életkörülményei közötti szakadékot 2005 és 2015 között. A Világbank és a Nyílt Társadalom Intézet támogatásával megvalósuló program legfőbb tervezési és döntéshozó testülete a Nemzetközi Irányító Bizottság, amely a résztvevő országok kormányainak küldöttjeiből, a roma civilszféra képviselőiből, illetve a nemzetközi szervezetek tisztviselőiből áll. A Bizottság döntése alapján az irányító feladatokat minden évben más ország végzi: a Program elnöki teendőit 2008. június 30-ig Magyarország látja el.