fbpx

Interjúk

Vasárnapi újság – 2016. december 18.

2016. 12. 18.

A karácsonyi ünnep sérti a hívő muszlimok érzékenységét – ezt csak azok az európaiak állítják, akik szeretnének megszabadulni a kereszténységtől. Hölvényi György európai parlamenti képviselő szerint a valóban segítségre szoruló menekülteknek esélyük sincs arra, hogy bármilyen módon Európába jussanak

Riporter: Hölvényi György európai parlamenti képviselő azért jött haza decemberben, mert Brüsszelben nem lehet karácsonyozni?

Hölvényi György: Tavalyelőtt valóban ilyen hírek terjedtek el. Tavaly azonban már sokkal több karácsonyfát állítottak Brüsszelben. Örök optimistaként szeretném, hogy ennek a karácsony-ellenességnek mielőbb vége legyen, illetve tapasztalataim szerint már lecsengőben van. Örülök, hogy Magyarországon megszokott módon lehet karácsonyozni, Magyarországon jó karácsonyozni.

R.: Nehogy megsértsük véletlenül a muszlim bevándorlókat – a két évvel ezelőtti jelszó azt fogalmazta meg, figyelemmel kell lenni az ő érzékenységükre.

H.Gy.: Ez ilyen módon elfogadhatatlan állítás. A hívő muszlim ember számára  – nem a szélsőséges, bűnöző csoportokra gondolok – természetes a másik hitének a tisztelete. Ennek kultúrája régen kialakult a Közel-Keleten. Az ön által idézett mondat összekapcsolja a kereszténységet és Európa mai állapotát. A kettő ezer szállal kötődik össze, de kontinensünkön sem egyszerű a keresztény emberek helyzete. Európa ilyen képet állít ki magáról. Ki kell mondanunk: a mai, sok vonatkozásban ellentmondásos helyzetet magunknak köszönhetjük – magunkra hozzuk a bajt.

R.: Mostanában került az Országgyűlés elé a keresztényüldözés témája. Nem mondhatjuk, hogy Európában a keresztények a leginkább megbecsült emberek, akik nyugalomban élhetnek.

H.Gy.: A keresztényüldözés és a keresztényekkel szembeni megkülönböztetés között különbséget kell tenni. A keresztényüldözés azt jelenti – példával élve –, amikor pisztolyt tartanak valakinek a fejéhez, az életére törnek. A keresztényekkel szembeni diszkriminációt – a megkülönböztetést – mi is megéltük a 1960-as,’70-es,’80-as években. Döbbenetes, hogy a Szovjetunió által megszállt, egykori kommunista világ és a közben szabadon élő Nyugat által képviselt két, eltérő ideológia a 2000-es években találkozik. Ennek következtében az Európai Parlamentben – ez nem a többséget jelenti – számos felszólalás ugyanolyan hangulatot terjeszt, amelyet ismerünk: eltűrik a vallást, a kereszténységet; tulajdonképpen le is számolhatnának vele, de nem teszik, hiszen ők toleránsak. Ilyen légkör uralkodott az 1980-as évek Magyarországán, fiatalemberként ezt éltem meg. Bizakodom azonban, hogy az 1968-as nemzedék uralma és befolyása előbb-utóbb lecseng!

R.: Nemrégiben tért vissza képviselő úr Moszul környékéről, ahol véres harcok dúlnak, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a harcok hogyan végződnek. Az sem mindegy Magyarország, de egész Európa számára, hogy az említett térségből megindulnak-e azok, akik elveszítették megélhetésüket, otthonukat, mert akkor egy újabb menekülthullámra számíthatunk.

H.Gy.: Irakban a helyzet teljesen képlékeny. Világosan kell látnunk, hogy ezen a vidéken a háborúskodásnak, a harcos életformának messzi múltba nyúló hagyományai vannak, de most másról van szó. 2003 óta, az amerikai katonai inváziót követően olyan ellentétek kerültek felszínre, amelyeket Irak 1920-as megalakulása elfedett. Törzsi-vallási feszültségek jelentkeztek, s ami a legbrutálisabb és legembertelenebb, az ISIS megjelenése. Amíg ezzel szemben kell harcolni, addig a helyzet nagyjából világos.

Ameddig Moszul nem szabadul fel az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet uralma alól, a környéken fölszabadult ősi keresztény és jazidi településekre sem lehet visszatérni. Hiányzik az elemi biztonság. Nemcsak a közvetlen katonai betörésektől kell tartani, hanem az elaknásítás járhatatlanná tette a vidéket. Senki nem tudja megmondani, hová lehet lépni.

Az ISIS legyőzésével egy időben – ez előbb-utóbb bekövetkezik – a különböző fegyveres milíciák megjelenésével kiújulnak a régi feszültségek.  Amikor a leginkább veszélyeztetett keresztényekről, a jazidiakról és más kisebbségről beszélünk, ezzel mi nem „kereszténykedünk”, hanem emberi jogi szempontból tekintjük a valóságot. Erre mi az Európai Parlamentben újra és újra felhívjuk a figyelmet. Addig mondjuk – szoktam fogalmazni kissé ironikusan, ugyanakkor szomorúan –, amíg még élnek keresztények a térségben. Végre meg kellene érteni: családok százezreiről, egy több ezer éves kultúráról van szó. Európa gyökerei nem Párizsban, Londonban – nem is Brüsszelben! – keresendők, még csak nem is Rómában, hanem a közel-keleti térségben.

R.: Angela Merkel ma is azt hangsúlyozza: az úgymond ,,menekülteket” el kell osztani a tagállamok között, s nem említi, amiről Orbán Viktor miniszterelnök többször is beszélt: ott kell segíteni, ahol a baj létrejött.

H.Gy.: A fő üzenet ma is az, hogy Európába lehet menni; kissé nehezebbé vált ugyan az út, de a hírek a már itt élő rokonoktól azt erősítik, hogy Európa megoldást jelenthet számukra. Az érkezettek nagy része valóban nehéz helyzetben lévő. És azokra a földönfutóvá vált menekültekre, akik évek óta táborokban élnek, és semmiféle esélyük nincs, hogy megfizessék az embercsempészeket, ki gondol? Kirekesztjük a valódi menekülteket?

Akik tényleg nagy bajban vannak, azok joggal tartanak igényt a segítségünkre. A valóságos helyzet azt diktálja, hogy elsősorban helyben kell segíteni. Az elmúlt években nem találkoztam olyan egyházi vezetővel – legyen keresztény, jazidi vagy muszlim –, aki egyetértett volna azzal, hogy az emberek elhagyják szülőföldjüket. Természetesen előfordulnak olyan esetek, amikor valóban el kell menekülni, s ilyenkor joggal számítanak Európára.

Európa nem árulja el, hogy befogadási politikáját demográfiai és foglalkoztatási okok irányítják; másodrangú állampolgárokra van szüksége. Ebben az önfeladó – önfelszámoló programban a közép-kelet-európai országok nem kívánnak részt venni.

Nem feledhetjük ugyanakkor, hogy az elmúlt évtizedekben, a diktatúra idején számos nyugati segélynek mi voltunk a kedvezményezettjei. Most  nekünk kell fölépítenünk azt a professzionális segélyezési kultúrát, amellyel  általunk ismeretlen területeken élőket támogathatunk. A keresztény kisebbség segítése hidat jelenthet Európával. Fontos lépésnek tartom az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárság létrejöttét. Ez egyfajta új feladatvállalásnak a kiépítését jelenti, amely reálisabb megoldást kínál, mint az, hogy embereket hamis ígéretekkel elcsábítanak saját világukból, ahová aztán már nem tudnak visszatérni.

R.: Tudjuk, hogy a Soros-féle alapítványok milyen munkát végeznek; tudjuk, hogy az embercsempészet hihetetlenül jövedelmező üzletté vált.

H.Gy.: Soros György néhány héttel ezelőtt az Európai Parlamentben világossá tette: a Közép-Európának szánt agrár- és felzárkóztatási támogatás csapjait el kell zárni, a pénzt a menekültügyre kell fordítani. Soros olyan világról álmodik, amelyhez hasonló kultúrkört nem ismerünk a történelemből. De remélem, ez az elképzelés nem lesz hosszú életű.

R.: Az advent, a karácsony a várakozás és a reménység ideje. A mostanában szerzett tapasztalatai alapján mit várhatunk, miben reménykedhetünk?

H.Gy.: A reménység nem pszichológiai trükk, nem manipuláció eredménye, a Jóisten így „rakta össze” az embert, képére és hasonlatosságára. Egy politikustól talán túlzó megfogalmazásként hat, ezért óvatosan mondom ki: a Jóisten is állandóan reménykedik bennünk; hogy kevésbé leszünk embertelenek, kevésbé figyelünk kizárólag magunkra, és elindulunk azon az úton, ahol először a mellettünk lévőre, rokonainkra, majd hazánkra és a világra figyelünk. A Jóisten is ebben reménykedik. A remény ezért mélyebb tartalmú: a szerető remény az egyetlen, amely kiszabadíthat önzésünkből, aminek mindannyian a foglyai vagyunk. Ez advent, karácsony üzenete, csak végre meg kell értenünk!

Forrás: mediaklikk.hu