fbpx

Egészségügy

Parlamenti határozat az egészséges táplálkozásért – Hölvényi György sajtóközleménye

2016. 10. 26.

Nem előzmények nélkül született a népegészségügyi szervezetek által kiemelt figyelemmel kísért parlamenti határozat. Napjainkra döntő mennyiségű tudományos tény bizonyítja az ipar által előállított transz-zsírsavak egészségkárosító hatását. Túlzott fogyasztásuk nemcsak a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát növeli, hanem összefüggésbe hozható a kóros elhízással, valamint a 2-es típusú cukorbetegséggel is.

Hölvényi György a tegnap esti plenáris vitához írásban benyújtott felszólalásában rámutatott arra, hogy Magyarország az elsők között cselekedett, amikor Dánia és Ausztria után, 2014-ben rendeletben szabályozta az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmának legmagasabb elfogadható szintjét. Az előírás értelmében hazánkban nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transz-zsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot. A magyar példát azóta Lettország is követte – tette hozzá a képviselő.

A néppárti politikus kiemelte: a kötelező érvényű jogszabály bevezetése után rövid időn belül jelentősen csökkent a jogszabályi határérték feletti mennyiségben transz-zsírsavakat tartalmazó élelmiszerek aránya, ami jelentős népegészségügyi előnyökkel járt az érintett országokban. Az eddigi tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy a kötelező címkézés, az ipar önkéntes vállalásai önmagukban nem nyújtanak elegendő védelmet a fogyasztók számára.

Mindezekre tekintettel a többpárti állásfoglalás határozottan felszólítja az Európai Bizottságot az élelmiszerekben található ipari transz-zsírok maximális tartalmának mielőbbi, uniós szintű szabályozására.

A kereszténydemokrata politikus reményét fejezte ki, hogy a hatásvizsgálatot követően a szükséges uniós jogalkotási lépésekre a lehető legrövidebb időn belül sor kerül. „Nincs vesztegetni való időnk, amikor a transzzsírsav-tartalom kötelező csökkentése évente akár 50.000 ember életét is megmentheti” – sürgetett Hölvényi György Strasbourgban.

Háttér: A transz-zsírsavak a telítetlen zsírok olyan fajtái, amelyek a természetben viszonylag szokatlanok, iparilag azonban előállíthatóak. A természetes transz-zsírsavak a kérődzők zsírjában fordulnak elő, többségében a vörös húsban és a tejtermékekben. A mesterséges transz-zsírsavak a feldolgozott termékek összetevőiként használhatók, például a péksüteményekben, csipszekben, kekszekben, a sült és fagyasztott ételekben, valamint a margarinok egyes fajtáiban. Az ipari transz-zsírok jellemzője, hogy jóval nagyobb arányban vannak jelen az élelmiszerekben, mint a természetben előfordulók.

Strasbourg, 2016. október 26.

Fotó: drbarnaistvan.hi