Környezetvédelem

Párizs minden embert cselekvésre késztet

Párizs minden embert cselekvésre késztet

2015. 12. 15.

Hölvényi György írásban benyújtott felszólalásában kiemelte, hogy 2015. december 12-én a nemzetközi közösség történelmi lépést tett az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A képviselő szerint Párizsban tapinthatóvá vált a klímaváltozás katasztrofális következményeinek elkerüléséért érzett globális felelősség. Párizs óta a világ lényegesen komolyabban veszi saját jövőjét.
 
A világ 195 országa között létrejött klímavédelmi megállapodás fő célja, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedés jóval 2 Celsius fok alatt maradjon. Ennek megvalósítása azonban soha nem látott kihívás elé állítja a nemzetközi közösséget.
 
Az önkéntes kibocsátás-csökkentési vállalások megtételére és rendszeres felülvizsgálatára, valamint a nemzeti végrehajtás átláthatóságára és ellenőrzésére épülő rendszer működtetése a néppárti politikus szerint számtalan kérdőjelet tartogat még számunkra. Rámutatott arra, hogy az Európai Parlamentnek kiemelt szerepe van ezen munka nyomonkövetésében, a lelkes vállalások számonkérésében. Az egyezmény hiányosságait ugyanis csak a most létrejött példátlan nemzetközi elköteleződés folyamatos fenntartásával lehet az előttünk álló időszakban pótolni.
 
Hölvényi végül a klímamegállapodással kapcsolatos feladatok közérthető ismertetésének fontosságát hangsúlyozta: “Egyenes, világos beszéd szükséges, mert az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás, az “ökológiai megtérés” mélyreható változásokat követel meg minden embertől” – fogalmazott a kereszténydemokrata EP-képviselő.