fbpx

Családpolitika

Magyarország családbarát politikát folytat! – Kárpát-medencei családi nap az Országházában

2017. 02. 20.

Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő köszöntötte – más politikusok mellett – a kárpát-medencei családi nap résztvevőit február 18-án a magyar Parlamentben.

Külön köszöntötte a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének azon munkatársait, akikkel közösen  több, nagy sikerű családkonferenciát tartottak Brüsszelben, az Európai Parlamentben. „Fontosnak tartom – hangsúlyozta a képviselő –, hogy azokhoz is szóljunk, azoknak is mutassunk vonzó példát, akik még nem köteleződtek el a családi életforma mellett.”

A házastársi kapcsolatról kiemelte: „Egy férfi és egy nő szövetsége olyan erős mag, amelyre az egész társadalom épül. Nekünk, döntéshozóknak sem lehet más az érdekünk, minthogy a társadalom ezen alapja minél szilárdabb legyen.”

Bryan Caplan amerikai közgazdász 2012-ben megjelent tanulmányát idézte: miért élnek jobban és hosszabban azok, akik a családot választották? „A családos életforma kitartásra, tudatosságra, egészségesebb életvitelre, a pillanatnyi örömök és sikerek helyett hosszú távú stratégiák kidolgozására ösztönöz. Aki gyermeket nevel, annak javul a problémamegoldó képessége, a mások iránti felelősségtudat miatt szorgalmasabbá válik, nagyobb erőbedobással végzi a munkáját, és sűrű változtatások helyett hosszútávon is fenntartható életre rendezkedik be.”

Európa népessége egyre öregszik, nem születik elég gyermek. „Ha megnézzük az Európán kívüli demográfiai előrejelzéseket, még ijesztőbb – ellenkező előjelű – adatokat látunk – figyelmeztetett. Míg nálunk nem várható számottevő javulás, addig 2050-re a világ népességének fele afrikai születésű lesz. Az európai demográfiai kihívásokra csakis megfelelő családpolitikával válaszolhatunk. A megoldás kizárólag az, ha fiataljaink számára megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek mellett minden egyes kívánt gyermek megszülethet.

Ezért is emlékeztetett rá, hogy „Magyarország családbarát ország, amelynek kormánya tudatosan családokat védő és támogató politikát folytat”.

 

Fotó: Váli Miklós /KDNP