Családpolitika

„A leglényegesebb azonban az, hogy mit teszünk” – Interjú Hölvényi György Európai Parlamenti képviselővel

2018. 12. 18.

Ennek az interjúnak a története brüsszelben kezdődött az „Egy családbarátabbb európa felé” címmel egyesületünkkel közösen rendezett családkonferencián, majdnem Budapesten folytatódott, végül Hamburgban, vagy ki tudja hol, egy reptéren valósult meg telefonon, s most ennyi kaland után kerül az olvasó elé. E sok helyszín, és a folyamatos mozgás már önmagában megmutat egy kicsit Hölvényi Györgyből, aki alapítója volt a Tihanyi Nagycsaládos Egyesületnek is.

Az Európai Polgár Díj átadásakor említette, hogy mintegy húsz éve, Tihanyban, alapítója volt a helyi nagycsaládos egyesületnek. Miért vett részt már akkor a NOE életében?

Ez akkor egy teljesen természetes dolog volt, egy nagyon jó közösség gyűlt össze, úgy 8-10 család, s elhatároztuk, hogy közös programokat szervezünk, mert érdemes többet együtt lenni. A mai napig tudunk egymásról.

Lapunk a kamaszokkal foglalkozik. Azt járjuk körbe, hogy mit tanítanak a szülőknek a kamaszok, s milyenek – ha vannak ilyenek – a sikeres kamaszok. Volt, amit a kamasz gyermekeitől tanult meg?

Azt láttam, hogy nagyon jó, ha több testvér együtt van. Hat év korkülönbség van a gyerekek között, de nagyon szerettek és szeretnek együtt lenni. Együtt kialakították a saját világukat a családon belül, s én, akinek egy nővérem van, ezt az élményt kaptam tőlük.

Ön szerint mitől lesz sikeres egy kamasz? Mivel mérhető ez? Díjakban, jegyekben?

Attól lesz sikeres, ha kialakul a saját világa, s a saját útja. Ha ez megvalósul, akkor boldogulni fog az életben. Ugyanakkor ehhez sok támogatás is szükséges a szülők, a barátok részéről. Persze, jó, ha ez összefügg a jó jegyekkel, mert az megnyugtató, elsősorban a szülők számára. Maga a siker pedig az élet minden területén nagyon fontos, különösen ebben az átmeneti, bizonytalan korban.

Brüsszelben dolgozik, többnyire hol töltik a karácsonyt? Vannak egyedi ünnepi szokásaik?

Korábban, amíg nem repültek ki a gyerekek, többször is Brüsszelben töltöttük a karácsonyt, de – bár ez nem volt mindig egyszerű – az ünnep másnapját együtt ünnepeltük az otthon maradottakkal. Nagyon fontosnak tartom az ajándékozást, azt, hogy harmóniában legyen az ünneppel – például versek, vagy a Szentírás felolvasásával, akár zenehallgatással –, hiszen

a Megváltó születésnapját ünnepeljük, a megváltottságért adunk hálát.

Ez teszi igazán ünneppé a karácsonyt. Ezt viszik tovább a gyermekeink is.

Miért lesz egy magyar-történelem szakos tanárból a Kereszténydemokrata Néppárt alapítója, illetve az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió elnöke?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam ebből a szempontból, hiszen már gyermekkoromban egy egyházi közösségbe nőhettem bele, emiatt ma is nagyon fontosnak tartom, hogy közösségbe tartozzanak a fiatalok. Mindig érdekelt a politika, amikor már valamennyire beszéltem idegen nyelveket igyekeztem tiltott rádiókat hallgatni, újságokat, folyóiratokat beszerezni. Amikor – akármilyen nehézségek árán – megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt, természetes volt, hogy ott kerestem a helyemet. A másik szerencsém az volt, hogy a holland kereszténydemokrata pártnak, a CDA-nak, Gábor Dzsingisz személyében volt egy magyar ügyekkel foglalkozó vezetője, aki később miniszter is volt. Ő összegyűjtötte a fiatalokat, s ez nagy lendületet adott, európai dimenziókba kerültünk segítségével. Az alapítók, akik közt több idősebb, nagy múlttal rendelkező ember is volt, fontosnak tartották, hogy legyen ifjúsági szervezet, így jött létre az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió. Jó látni, hogy bár történtek változások, azóta is létezik a szervezet.

A NOE-val idén november végén közösen szervezett „Egy családbarátabb Európa felé” címmel konferenciát. Miért szükséges az Unióban konferenciát tartani a családról? Talán triviálisnak tűnik a kérdés, de az ember úgy érzi, hogy a való életben ebben konszenzus van. Az elméleti, ideológiai viták ilyen mértékű veszélyeket hordoznak magukban?

Így karácsony közeledtével nem a veszekedésekről szeretnék beszélni, hiszen eleve nem valamiféle militáns térítőként lép fel az ember ebben a kérdésben. Egyszerűen arról van szó, hogy a család jó dolog.

Nem valami ellen kell foglalkozni a családok ügyével az Európai Unióban,

hanem a családért, amelynek ügye valamiért – lehet a jóléti társadalomra, az individualizációra, a közösségi háló szétszakadására fogni – kontinensünkön elakadt. Hangsúlyoznám, hogy ez a világ más részein nincs így. És nem is arról van szó, hogy mindenre tudjuk a megoldást, csak arról, hogy el kell mondanunk törekvéseinket. A leglényegesebb azonban az, hogy mit teszünk, s Magyarország sokat tesz a családok érdekében. Ez a konferencia már a negyedik találkozó, s arra mindig nagyon vigyáztunk, hogy huszonéves fiatalok legyenek jelen, akik elmondhatják, hogy mik a meglátásaik, mik a félelmeik az ő jövőbeli családjukkal kapcsolatosan. Európában, a XXI. század elején újra meg kell értenünk a család „intézményének” fontosságát. A születések számát figyelve jól látható, hogy mi is zajlik Európában. A „félszeknek” és az anyagiaknak a túlértékelése során sokak szemében a gyermek gondként, problémaként, kiadásként jelenik meg. Ez tartósan nem működik, ezt láthatjuk a bevándorlásügy kapcsán is. Amíg a világ más részein öt-hat, addig kontinensünkön egy-kéít gyermek születik, vagy ennyi sem – ez nem természetes, és nem tartható helyzet.

Hallgatva Önt, s tudva, hogy egyesületet, pártot alapított, ifjúsági szervezetet vezetett, adódik a kérdés, hogy ennyire meghatározó az Ön életében a cselekvés, a konkrét fellépés?

Azt hiszem, hogy hajlamos vagyok mindent túlspekulálni, ennek ellensúlyozására – főleg a közéletben – egyet tehet az ember: cselekszik, megpróbál tartós és jó dolgokat csinálni. Az életem úgy hozta, hogy mindig valamit alapíthattam, legutóbb épp a brüsszeli Nagycsaládos Egyesületet. Ez jobban érdekelt, mint a működtetés. Ettől még sok „csapatot” működtetek, de azt mondom, nagyon keveset kell beszélni; a beszéd, a szó értéke mára nagyon devalválódott, inkább cselekedni kell, mert annak ereje van.

Bevallom, hogy a konferencia szünetében adott egyik nyilatkozata közben „kihallgattam” Önt, ahol hangsúlyozta, hogy szeret mindent a saját szemével látni. Szíriáig elment, hogy a saját szemével lássa, és személyes tapasztalatokat szerezzen az ottaniállapotokról, és a keresztények helyzetéről. Ez a személyesség a magánéletében és a munkájában is jellemzi?

Szerintem mindig nagyon fontos a személyes találkozás. A nagy ellenségességek sohasem szemtől szemben alakulnak ki, hanem abból, hogy elbeszélnek a felek egymás mellett. Számomra a tapasztalat mindennél többet ér, főleg ha emberekről, közösségekről van szó. A hozzánk kerülő, több diplomával rendelkező fiatalokon is látom, hogy nagy lelkesedéssel jönnek, de hiányzik még a tapasztalás. Szíriában egy hétig utaztunk, s bizony sok dolgot egészen másként láttunk, mint érkezésünk előtt. Olyan ez, mint amikor leülünk egy órát beszélgetni valakivel, akiről korábban nem csak jókat gondoltunk, s a végére biztosan alakul, változik a véleményünk róla, mert sok új vonást is felfedezünk közben. A politikában is így van ez.

Most Magyarország, amely évekig – kölcsönnek nevezve – segélyezett ország volt, végre ki tud menni „terepre”, cselekedni tud,

s talál olyan szervezeteket, olyan embereket, akik az adott helyzetben tapasztalattal rendelkeznek. Ez nemzetstratégiailag is fontos, hiszen a helyben segítés kultúráját erősíteni kell. A keresztények segítése Magyarország, de Kelet-Közép-Európa számára is nem csak szép, de logikus dolog is. Amikor Európára számítanak az üldözött keresztények, akkor nem azt kell elmagyaráznunk, kik szorulnak még támogatásra, hanem ténylegesen segíteni kell, hiszen egy közös kultúrkörhöz tartozunk, ez egyfajta kulturális kötelezettségünk is.

A vallásközi párbeszédről szólva, a munkacsoport társelnökeként egy interjúban említette a gazdaságetikát, mint fontos tényezőt. Magyarország egy erős devizahitel-válságot élt át, ilyen esetekre gondolt?

A Vallási Párbeszéd Munkacsoport az Európai Néppárt sajátja, más frakcióban ilyen nem működik. Létrejöttének oka, hogy az etikát, a társadalmi normákat a világ minden pontján a vallások határozták meg az adott kultúrkörben, a vallások közötti párbeszéd nélkül nincs társadalmi felelősségvállalás. Ez alól a szocializmus és a kommunizmus, és a fasizmus kivételek. Ez nem klerikarizmus, csak arról van szó, hogy a valóságban az emberek lelkében lejátszódó folyamatokat nem tagadhatjuk meg. Európa a szabadság földjének tartja magát, de gondoljunk csak bele, hogy egy közéleti ember itt a hitéről semmilyen formában nem beszélhet. Ez pedig az emberi természetnek, és alapjogoknak a korlátozása, amely másutt természetes dolog, még Amerikában is. Az is jól látszik, hogy amikor a különböző vallások képviselői találkoznak, a legfontosabb kérdések többségében egyetértenek. Ilyen téma például a család is. Sok dolog van azonban, amit még nem próbáltunk átbeszélni, s ezek egyike a gazdaság kérdése: hol van benne a családok, az arányok, vagy épp a kis- és középvállalkozások helye. Ez nemcsak a vallások között, de vallásokon belül is fontos kérdés: milyen például a katolikus egyház szociális tanítása, vagy a görög ortodox egyház környezetvédelemről vallott felfogása.

Nem laudációra kérem, de pár mondatban elmondaná, hogy Gál Kinga képviselő asszonnyal közösen miért épp a Nagycsaládosok Országos Egyesületét javasolták az Európai Polgár Díjra? Talán a tihanyi kötődés miatt?

Nyílván ez is közrejátszott, de főként az, hogy NOE a rendszerváltást megelőző időktől kezdve egyedülálló, a társadalom egésze számára fontos értéket képvisel, s ezt minden nehézség ellenére, kormányzatokon átívelően tette, és hitelesen képviselte. Ez a hitelesség, és a család képviselete európai érték, ezért érdemes az Európai Polgár Díjra.

 

Az interjú a NOE levelek 308-309. számában jelent meg