fbpx

Környezetvédelem

Klímapolitika a holland elnökség célkeresztjében

Klímapolitika a holland elnökség célkeresztjében

2016. 01. 15.

Sharon Dijksma holland környezetvédelmi miniszter bevezetőjében hangsúlyozta: a 2016 első félévében az Európai Unió Tanácsát vezető holland elnökség egyik kiemelt célja a 2015-ös Párizsi Megállapodás végrehajtása lesz. Ennek első lépéseként a márciusi környezetvédelmi tanácson a párizsi eredmények tagállamokkal való megvitatását tervezik. Az elnökség munkáját az Európai Bizottság most készülő értékelése fogja segíteni. Dijksma asszony ugyanakkor elismerte, hogy a Tanácsban a klímapolitikai döntésekhez szükséges egyhangúság megszerzése nem mindig könnyű feladat.
 
A személyes találkozó keretében Hölvényi György kereszténydemokrata néppárti politikus a párizsi klímacsúcs történelmi jelentőségét kiemelve rámutatott: a megállapodás sikerét csak a következő évek munkája fogja tudni igazolni. A házi feladat elvégzése komoly kihívás elé állítja az Európai Uniót, különösen a 40%-os kibocsátás-csökkentésből fakadó terhek tagállamok közti arányos megosztása terén.
 
Hölvényi értékelése szerint a holland elnökségnek és az Európai Bizottságnak szigorú menetrendet kell tartania ahhoz, hogy a tavaszi félév során valódi előrelépést tudjon elérni a párizsi megállapodás végrehajtásában.