fbpx

Környezetvédelem

Két millió euró a tisztább levegőért – Hölvényi György sajtóközleménye

Két millió euró a tisztább levegőért – Hölvényi György sajtóközleménye

2016. 09. 01.


Az Európai Unió 2017-es költségvetéséhez benyújtott módosító indítványával Hölvényi György kutatási tervet javasolt a rossz európai levegőminőségért felelős szennyező források alaposabb vizsgálata érdekében.

 

A szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi megbetegedésekért nagymértékben felelős városi légszennyezés csökkentése napjaink egyik legnagyobb közegészségügyi kihívása. Míg az ipari termelésből és a közlekedésből származó kibocsátásokat jelenleg széleskörűen szabályozza az európai jogalkotó, a szálló por magas koncentrációjáért felelős egyéb, nem hagyományos szennyezőforrások káros hatásait eddig nem vizsgálták. A néppárti képviselő által kezdeményezett kutatás első lépésben felméri a veszélyes hulladékok, autógumik, használt ruhák, elektronikai eszközök és építési hulladékok háztartásoknál történő égetéséből származó légszennyezés mértékét, valamint azok közegészségre gyakorolt hatását. A kutatás végső célja, hogy a társadalmi-gazdasági szempontok figyelembevétele mellett megfelelő csökkentési intézkedéseket, valamint környezetbarát és fenntartható tüzelési módokat javasoljon.

 

A két millió euró értékű kutatási tervről az Európai Parlament őszi ülésszakán lesz végleges döntés.
 
Háttér: Az európai parlamenti képviselők az uniós költségvetésről szóló tárgyalások során többletforrások indítványozásával ún. kísérleti programokra tehetnek javaslatot, amellyel új, átfogó európai programok elindítását alapozhatják meg. Az uniós költségvetést elfogadó plenáris szavazás próbáját is kiállt projektekre fordítható összeget az Európai Bizottság az uniós közbeszerzés szabályai szerint, nyilvános pályázatok útján 2017 folyamán ítéli majd oda a nyertes pályázóknak.
 
Fotó: erdely.ma
 
Brüsszel, 2016. szeptember 1.
 
További információ:
Hölvényi György irodája: +32-228-47197
http://fidesz-eu.hu/
https://holvenyi.fidesz-eu.hu/