fbpx

Katolikus rádió interjú Hölvényi Györggyel (Keresztény közéleti akadémia)

A kedves érdeklődő alább olvashatja a Hölvényi Györggyel készült lefrissebb interjú leiratát. A beszélgetés a Katolikus Rádió Keresztény közéleti akadémia című műsorában hangzott el. A szerkesztő Szerdahelyi Csongor.

Szerdahelyi Csongor (Sz.Cs.) – riporter: Köszöntöm a kedves hallgatókat, Szerdahelyi Csongor vagyok. Hölvényi György európai parlamenti képviselő a beszélgetőtársam, aki az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának a társelnöke is egyben. A közelmúltban a Közel-Keleten járt Irakban. Olyan helyeken, ahol bizony nem könnyű kereszténynek lenni, nem könnyű békességben élni.
 
Hölvényi György (H.Gy): Én is mindenkit szeretettel köszöntök, most éppen Brüsszelből, valóban miután szerencsésen hazaértünk Kurdisztánból, ami egy látogatható terület.  Fontos elmondani, hogy Bagdad, Baszra és az ISIS által megszállt Ninivei síkság, illetve Moszul után ez maradt a káld iraki keresztények legfőbb hadállása.  Itt van a legtöbb menekült is. Utazásomnak ez is volt a célja, hogy őket, most már nem először meglátogassam.
 
Sz.Cs.: Kiből állt ez a kis csoport? Gondolom, nem egyedül tette meg ezt az utat Képviselő Úr.
 
H.Gy.: Közel-Keleti utazásaim során állandó partnerem az ACN szervezet, az Aid to the Church in Need, ami egy kifejezetten keresztény indíttatású, katolikus szervezet, ami a világ keresztényeire, valamint a keresztényüldözésekre figyel oda. Itt nagyon fontos elmondani, hogy más kisebbségeket is segítenek.  Itt a Közel-Keleten például a jazidoknak és más közösségeknek is segít, tábort és iskolát tart fönt, és a segély elosztásában is így gondolkodik. Tehát egy mindenképpen egy nagyon kiterjedt és valóban hiteles segélyszervezet.
 
Sz.Cs.: És hát nagyon nagy rutinja van gondolom, mert ugye a második világháború után alapította egy holland premontrei szerzetes és a kommunista államokban élő, lévő egyházaknak nagyon sokat segített. Úgy látszik, hogy most egy kicsit keletebbre tolódott az a hely, ahová a szükség a segítséget átcsoportosítja.
 
H.Gy.: Igen, most nyilván a Közel-Kelet egy súlyponti hely lett, de emellett nyugodtan lehet mondani, hogy Afrikában, Ázsiában, tehát gyakorlatilag az egész világon valóban jelen vannak. A hit alapján, a hit erejével valóban nagyon átfogó segélyprogramokat valósítanak meg. Csak tavaly a Közel-Keleten magánadományokból több mint 40 millió eurónyi "projektet" hajtottak végre. Összesen 38 különböző program fut csak Irakban és több mint 100 Szíriában. Csak erre a két országra tekintünk, ahonnan a jelenlegi bevándorlás elindult, illetve ma is tart Európa felé.
 
Sz.Cs.: Maradjunk egy kicsit Kurdisztánnál, tehát azon a vidéken, ahol a Képviselő Úr járt. Ott mi a helyzet? Végül is egy menekülttáborra hasonlít az egész vidék, de béke van?
 
H.Gy.: Hát, sajátos módon, de béke van. Ezt fontos is hangsúlyozni, mert néha az emberek, nyilván érthető módon azt gondolják, hogy egész Közel-Keleten mindenhol lőnek. Ugyanakkor nagyon sok ilyen kiterjedt sziget van. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ide a segélyeket el lehet juttatni, illetve olyan programokat, amelyek segítik az ottmaradást. Tehát az ott maradni kívánókat kell segíteni. Részben azért, hogy ne kelljen a saját szülőföldjüket elhagyniuk. Ez egy alapkérdés.  Ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy az ember csak nagyon egyszerűen, világosan, lényegre törően szabja meg a feladatokat.
 
Elvben Kurdisztában alapvetően béke van. De ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kurd pesmerga harcosok több száz éves tradíciónak megfelelően védik a saját területüket. Úgy éli Kurdisztán és maga Erbil városa is az életét, hogy 1.5-2 millió menekült van a régióban. A kurdok mindent megtesznek azért, hogy egy élhető helyzetet teremtsenek. Nagyon komoly javulás van például az elhelyezésben, ezt nyugodtan lehet mondani. Februári látogatásomkor nagyon sok, több százezer ember szinte kizárólag sátorban volt ideiglenesen elhelyezve. Ma Ankawa környékén, ahol elsősorban a keresztény menekülteket helyezték el, a sátrak helyett ma már úgy nevezett lakókonténerek vannak.
 
Sz.Cs.: Ez a javulás, amit az elhelyezés területén fölfedezett Képviselő Úr, februárhoz képest, ez minek köszönhető? Ez az európai segélyszervezeteknek, vagy pedig helyben találtak megoldásokat erre?
 
H.Gy.: Ugye a javulásról beszéltünk, de azért pontosítsunk. Inkább azt mondanám, hogy stabilizálódás. A kérdés, hogy ez honnan ered. Egyszerűen nagyon sokan megmozdultak, persze Európából is. Kormányok, országok, és Európán kívüliek is. Hozzá kell tenni, hogy nagyon sok magánszervezet is Észak-Amerikából, Európából. Ehhez persze nagyon agyban hozzájárulnak a különböző ENSZ-segélyprogramok, és az európai uniós segélyprogramok is. Két nagyon komoly kihívást látok, az egyik és legalapvetőbb az oktatás. Az oktatás, és emellett a munkahelyteremtés. Illetve munkahelyteremtést talán túlzás lenne mondani, hanem az elfoglaltság a fontos.
 
Sz.Cs.: Tehát a menekült gyermekeknek legyen iskola.
 
H.Gy.: Másfél millió emberből sok százezer férfiember, akik egyébként hozzászoktak a munkához, és dolgozni akarnak, nem tudnak semmit csinálni. De ennél még rosszabb, és még nagyobb feladatot jelent az oktatás. A különböző kormányoknak, segélyszervezeteknek, az Európai Uniónak egy pontos tervet kell arról készíteni, hogy milyen igények vannak, milyen helyeken, milyen oktatásra. Ezt kell csinálni, mert az eljövetelnek az elsőszámú oka, ha a saját gyerekeimnek nem látok jövőt, a saját gyerekeim  még odáig sem jutottak el egy, másfél év után, hogy bármiféle oktatásban részesüljenek. Ez szerintem megengedhetetlen.
 
Sz.Cs.: A menekültek továbbra is mennek arra is, vagy most mindenki Európa fele tart?
 
H.Gy.: Ez a menekülés  ott azért közel sem ilyen látványos. Az emberek eltűnnek. Mindig az történik, hogy egy-egy táborból elmegy egy család, megint elmegy egy család, de azért így is marad elég. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy különböző irányú ez a jelenség. Tehát nem csak Törökországban súlyos a helyzet, mivel emellett Jordánia vagy Libanon is eljutott a feladat teljesítésének a határáig. És nagyon sokan nem mennek máshova, csak Törökországig. Aztán törökországi táborokból később mennek tovább. Egy fegyver nélküli, de pénzekkel rendelkező Európai Uniónak csak az lehet az egyik fő feladata, hogy az oktatás megszervezésében vegyen részt. Én mindenképpen ezt látom a legfőbb feladatnak és ebben lehet eredményt elérni.  Egy kisebb-nagyobb iskola létrehozásával aránylag gyorsabb eredményt lehet elérni, és ez mindenképp a valósághoz közelebb áll, mint egyfajta csodaváró, "majd lesz valami velük Európában" kultúrának, vagy kultusznak a kialakulása.
 
Sz.Cs.: Magyar segélyszervezetek valamilyen formában részt vesznek-e azon a vidéken az életkörülmények javításában?
 
H.Gy.: A Katolikus Karitász, az Ökumenikus Szeretetszolgálat és más segélyszervezetek is jelen vannak. Senkit nem szeretnék kihagyni, tehát azért óvatos is vagyok ezzel, mert tudom, hogy a szervezetek együttműködnek más, nemzetközi szaktársaikkal és ezt nagyon fontosnak is tartom. Tehát itt a Karitász, a már említett Aid to the Church in Need, a jezsuita menekültszolgálat, a JRS, amelyek nagyon intenzíven jelen vannak. Hangsúlyozom tehát, hogy ez nagyon sokszor nemzetközi összefogásban megy. Én szerintem a jövőben ez a megoldás a jó, mert a feladat óriási, és mert egy-egy nemzeti segélyszervezet nagyon nehezen tud munkához jutni.
 
Sz.Cs.: Meg hát hiába van a jó szándék, ha nincs helyismeret és nincs egy olyan nemzetközi hálózat, amely révén megtalálják azokat az embereket, akik a legmegbízhatóbbak és hozzáértőbbek a helyszínen, akkor hiába a segítség talán, kárba veszhet.
 
H.Gy.: Igen, tehát itt ez egy nemzetközi összefogás szükséges. Az egyházaknak megvan a nemzetközi kapcsolatrendszere, és ezt kell használni és ez szerintem működik. Itt nagyon fontos lenne ismételten nekirugaszkodni, hogy a különböző európai döntéshozókat az uniós segélyezési szervezetnél, az úgy nevezett ECHO-nál, illetve az uniós külügyi szolgálatánál, tehát Mogherini asszony hivatalánál együttműködésre bíztatni. Azért vagyok a héten is Brüsszelben, hogy az ember erről beszámoljon hitelesen, és egyszerűen bíztassa őket. Mindenképpen azt kell erősíteni, hogy a helyben maradást segítő programok valósuljanak meg. Hangsúlyozom, elsősorban a menekült érdeke ez, mert semmi nem indokolja azt, hogy több ezer kilométerre elmenjen, kiszolgáltatva mindenféle huszonegyedik századi rabló haramiáknak ahelyett, hogy a saját kultúrájában élhessen. Ehhez nem kell sok ész, hogy az ember ezt belássa. De azért vannak úgy, látszik a mai világban nagyon sokan, akik ezt – szerintem kifejezetten károsan -, de máshogy gondolják.
 
Sz.Cs.: Igen, de addig is jönnek az Európába menekültek és hát föl van adva a lecke az egész Európai Uniónak, illetve az egész világnak, hogy hogy tudja konszolidálni ezt a helyzetet és minél közelebb tartani a menekülés forrásához, illetve a békét megteremteni azon a vidéken, ahonnan jönnek az emberek.
 
H.Gy.: Ahogy szerkesztő úr is mondta, az alap a békének a megteremtése. És igenis lehet, hogy azoknak az országoknak, akiknek a gyarmatosító kultúrájuk több száz évre visszamenően megvan, most nem mindenáron gazdasági előnyszerzéssel, hanem valóban újfajta programokkal kell előállniuk. Beruházásokkal, segélyprogramokkal, és ehhez ma se kell fegyver, ehhez pénz kell, és ez a pénz tulajdonképpen rendelkezésre áll. Meggyőződésem, hogy legalábbis az elején ez töredéke azoknak a költségeknek, amelyet az európai úgynevezett integrálási kísérletek jelentenek. Le kell állítani a kísérletezést a valóságból kiindulva, ezt azt hiszem ma már minden józanul gondolkodó ember tudja Európában, és akár Európán kívül is.
 
Sz.Cs.: Ferenc pápa általánosságokban és az egész világegyházhoz szólva hangsúlyozza, hogy ő is kivándorlóknak a gyermeke. Tehát lássuk meg az embert, ne csak a tömeget azokban az emberekben, akik útnak indultak. Nem könnyű keresztény emberként és hazafiként eligazodni a világ történéseiben és itt most különösen Európában.
 
H.Gy.: Az világos, hogy Európa számára és az Európai Unió mint intézmény számára a mai helyzet a mai gondolkodásmóddal megoldhatatlan. Tehát itt az uniós tagországok összefogásának, a tagországi közös fellépésnek szerintem óriási jelentősége lesz, mert látjuk azt, hogy az Európai Unió önmagában erre nem képes.
 
Tehát az egyes ország-csoportoknak kell cselekedniük, minél szélesebb körben, annál jobb nyilván. Hangsúlyozom, a menekültnek helye van Európában. A menekült-befogadási kultúra nyilván mást jelent Nyugat-Európában, és mást jelent Közép-Kelet-Európában maga a menekült státuszából adódóan. Tehát összekeverünk demográfiai problémákat a menekültüggyel, összekeverjük a munkahelyproblémákat a menekültüggyel. A menekültügy magában áll meg. Utána a különböző demográfiai problémát és a munkahelyproblémákat meg oldja meg minden tagország úgy, ahogy akarja. Tehát nem az embertelen bánásmódról van szó, hanem kontroll alá kell helyezni, hogy lehessen tudni, ki kicsoda.
 
Remélem, hogy lehetőségünk lesz arra, hogy az országok egy csoportja, például a visegrádi országok is összefogjanak. Hangsúlyozom, ez nem valami ellen van, nem az Európai Unió ellen van, hanem közben is kell valamit csinálni. Az viszont semmiképp nem megy, hogy egy-két, a brüsszeli tűzhöz majdnem hogy geográfiailag is közel álló ország majd meghatározza a már kibővült 28 tagországos európai közösségnek, hogy mit kell csinálni mindenféle manipuláción keresztül. Hangsúlyozom, ez a hozzáállás nem egyfajta menekültellenességet jelent, hanem egyszerűen annak a megoldásnak, vagy pontosabban nem megoldásnak a meghaladását, amelyet tulajdonképpen eddig megpróbáltak ránk és más országokra erőltetni.

Fotó: Kótai Róbert