Jövőt kell adni a menekült gyerekeknek, de nem Európában – Magyar Idők interjú

A valódi menekültekről még alig esett szó Európában, véli Hölvényi György EP-képviselő, aki a „becsapás kultúrájáról” beszélt lapunknak. Európa még mindig nem tájékoztatja megfelelően a menekülteket, mondta a politikus az észak-iraki menekülttáborokban tett látogatását követően, melynek különös aktualitást adnak a párizsi merényletek.

– Azért utazott az iraki Kurdisztánba, hogy felmérje, milyen segítségre van szükség az ottani menekülttáborokban. A kérdés, hogy Párizs után akar-e még segíteni Európa?
– Most még a gyász idejét éljük, de a Párizsban történtek tragikusan megmutatják, hogy a helyben segítés nélkül nincs valódi megoldás. Hangsúlyozni kell, hogy nemcsak Franciaországot, hanem az elmúlt egy héten belül Oroszországot és Libanont is támadás érte. A régi módszerek, melyeket az EU eddig alkalmazott, csődöt mondtak. Az összefogás nélkülözhetetlen, de nem ideo­lógiai, hanem kizárólag a tényekből kiinduló együttműködésre van szükség. A menekültáradatot le kell állítani, melyhez a határok lezárása elengedhetetlen, hiszen az EU-nak vissza kell szereznie a képességét, hogy a területén tartózkodó emberekről tudja, kik ők. A menekültjog mindenkit megillet, akiről tudjuk, hogy kicsoda. Csak így kerülhetünk közelebb a megoldáshoz, mely pedig csak az adott országokban, régiókban, helyben biztosítható. Ez persze összetett: részben katonai, részben humanitárius, és hosszabb távú fejlesztési politikát igényel.

– Milyen fejlesztésekre gondol?
– Nekünk azt kell végiggondolni, hogy mi, magyarok, a saját erőinkhez mérten milyen módon tudunk részt venni a helyben maradás segítésében. Találkoztam a legnagyobb muszlim segélyszervezetek vezetőivel, illetve káldeus egyházi vezetőkkel, és egyértelművé vált: az oktatás a helyben maradás egyik legfőbb záloga. Ez nagy tömegeket érint, és nincs megszervezve. Gondoljunk bele, hogy rengeteg gyerek ott ül másfél éve ablak nélküli konténerekben egész nap, és nem csinál semmit. Pedig az ottmaradás legfőbb feltétele, hogy a gyerekeknek jövőjük legyen. Természetesen a legfontosabb az volna, hogy felszabaduljanak az Iszlám Állam által megszállt területek. Látszik azonban, hogy az EU a saját határait sem tudja megvédeni, tehát ne ebben gondolkodjunk.

– Még mindig sokan hagyják el a táborokat?
– Igen, vagy ott helyben segítünk nekik, vagy jönnek. Itt csak nehéz kérdések vannak és nehéz megoldások, nincs egyértelmű válasz a kérdésekre. Észak-Irakból nagyon sokan elmentek, de nem elsősorban Európába, hanem Jordániába és Libanonba. Főként tanult emberek, többnyire a családi kötelékek miatt. Ezért is tartom fontosnak az oktatás mihamarabbi megoldását, hiszen ha a tanerő elmegy, még kisebb esély lesz rá. Hiszen jelen van a nyelvi probléma is, a menekültek nem kurdul beszélnek, így a tanításhoz szükség van a saját tanáraikra. Kurdisztán erejét egyébként jól mutatja, hogy bár sokan elvándoroltak, de arányaiban kevesebben, mint máshonnan.

– Még mindig vonzza őket Európa?
– Elképesztően irreális képek terjednek a kontinensről. A kvótákról például jelenleg azt gondolják, olyan keretet jelentenek, amelybe bele kell férni, tehát érdemes elindulniuk. Ezért a másik fontos dolog lenne tájékoztatni őket arról, hogy mi várja őket itt, vagy Németországban. Hiszen a már megérkezett emberek nehezen vallják be, hogy tévedtek, ami ráerősít az elképzelésekre. A reális tájékoztatást Európa elhanyagolta, pedig elengedhetetlen. Mindenki azt mondja, a németek precízek, tudják, mit csinálnak, de ez itt most sajnos nem igaz. Egy menekült átlagos riportideje tíz perc, pedig ahhoz, hogy teljes képet alkothasson az ember, legalább negyven percre lenne szükség. Elképesztő a helyzet, még csak most regisztrálják az idén tavasszal Olaszországból érkezetteket, és százötvenezer emberről azt sem tudják, hogy hol van.

– Hová vezethet ez a folyamat?
– A bevándorlást már csak a menekültek érdekében is le kell állítani. Magyarország védelme szempontjából elengedhetetlen minimumfeltétel volt a kerítés. Ezzel bár rövid távon nagyon komoly nehézséget okoztunk ezeknek az embereknek, hosszú távon a jelenlegi beengedés nem működik. Ez nem Wilkommenskultur (a menekültek szívélyes fogadásának kultúrája), hanem a becsapás kultúrája. Átverjük őket, és nekik nincs vesztenivalójuk. Emellett azt látom, hogy az európaiaknak is elegük van az összevissza beszédből. Nagyon nagy baj, hogy az Európai Unió vezetői nem képesek az európai polgárok kérdéseire, aggodalmaira hónapok óta érdemi választ adni.

– El lehet még kerülni az Európára váró feszültségeket, hogy a párizsi tragédia ne ismétlődhessen meg?
– A konfliktus elkerülhetetlen. A problémák számát viszont csökkenteni lehet, ha csak a leginkább rászoruló menekülteket fogadjuk be. Hiszen látni kell, hogy az európai integrációs kultúra nagyon sok esetben csődöt mondott. Az integráció most egy párhuzamos társadalom kialakítását jelentheti, és nem tüchtig németté váló barna szemű kislányokat, ez alapvető tévedés. Ekkora tömegtől nem várható el, hogy elveszítse saját kultúráját, miért is kellene? Hangsúlyozom, hogy szerintem nem az iszlám világ tehet erről a bevándorlási hullámról. Európában kialakult egy űr, melyet egyszerű emberekkel akarnak betölteni. Ezek az emberek pedig elhisznek valamit, valami elől menekülnek, valakik pedig azt mondják: megoldjuk az élethelyzeteket. De az integráció ekkora tömegben sem kulturálisan, sem egzisztenciálisan nem működik. És mindezzel a valódi menekülteket zárjuk ki elsősorban, akik annak örülnek, hogy a szomszéd városba el tudnak jutni, nemhogy 5000 kilométerre. Róluk senki sem beszél.

– Ha az áradat leállításában nem is, de a helyben segítésben tudott előrébb lépni Európa?
– Februári látogatásom óta a menekültlét minőségét jelentősen javították, le a kalappal a kurdok előtt. Persze ez csak alapfeltételeket jelent, mint víz, toalett, a sátrakból konténer lett, a konténerekből épülő házakba költöztették a menekülteket. Másfél millió ember esetében úgy láttam, a helyzet stabilizálódott. És közben fantasztikus dolgok is történnek, a káldeus egyház például egyetemet alapít, melyet decemberben adnak át. A keresztény menekülttáborokban egyébként van egy erősebb összetartó elő, hiszen ha a falu menekül, a pap is megy velük, aki sokszor jobban meg tudja szervezni az életet. Csodaszámba megy például Douglas atya, aki olyan menekülttábort épített fel, ahonnan az emberek nem akarnak már elmenni. Egy lakóközösség lett, munkát szerzett nekik, zöldséget termelnek, saját piacot hoztak létre. Persze ez kivételt jelent. Most hiteles programokra, hiteles fejlesztésekre van szükség, hogy fenntarthassuk a reményt a menekültekben. És amennyire érzem, az európai és magyar emberekben is megvan az igény a segítésre, adakozásra. Magyarországon különösen erős a kisebbségek iránti szolidaritás, kiemelkedően a keresztényekkel kapcsolatban. Hiszen ne felejtsük el, a keresztény kisebbségek nemcsak áldozatai, hanem célpontjai is a háborúknak a Közel-Keleten.

Forrás: www.magyaridok.hu
Riporter: Zetelaki Réka