fbpx

Vallások közötti párbeszéd

Hölvényi: Jövőképet kell adni a Közel-Keleten maradt menekülteknek

2016. 10. 07.

Sok menekült évek óta él a Közel-Keleten kiszakadva rendes életviteléből. Ezeknek az embereknek már nem élelemre, hanem jövőképre van szükségük – mondta Hölvényi György európai parlamenti képviselő. A politikus szerint ehhez az EU-nak változtatnia kell a magatartásán. Nem lehet megmondani, mi a jó a menekülteknek, hanem oda kell menni és megkérdezni őket.

Jövőképre van szükségük azoknak a menekülteknek, akik elhagyták szülőföldjüket, otthonukat, de a közel-keleti régióban maradtak – mondta Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője az M1 péntek reggeli műsorában.

A politikus szerint noha még nincs egység az unióban a tekintetben, hogy a menekültválságot elsősorban helyben, a Közel-Keleten kell megoldani, már látható az egységre való törekvés. Ebben az esetben a helyben a régiót jelenti, hiszen sok szír és iraki Libanonba, Jordániába menekült át. Mivel mostanra ők már évek óta élnek menekültként, rendes életvitelükből kiszakadva, nekik már nem enni kell adni, hanem iskolát, kórházat kell építeni a számukra – fogalmazott.

A helyben segítés azt jelenti, hogy jövőképet nyújtanak a menekülteknek. Ez Európától másfajta hozzáállást kíván meg: nem lehet megmondani, mi a jó nekik, ehelyett oda kell menni és megkérdezni – hangsúlyozta Hölvényi György.

A közel-keleti keresztény és más vallási kisebbségek helyzetéről azt mondta: a közösségek, amelyek eddig fenntartották ezeket a kisebbségeket, felbomlottak a menekültáradatban, és így több ezer éves kultúrák tűnnek el. Európában és az Európai Parlamentben ébren kell tartani az ezzel kapcsolatos felelősségérzetet – tette hozzá.

(MTI)