Hírek

A pakisztáni kormány vessen véget a keresztények elleni erőszaknak

A pakisztáni kormány vessen véget a keresztények elleni erőszaknak

2016. 04. 14.

A kereszténydemokrata képviselő egyik kezdeményezője volt annak a határozatnak, amelyben az Európai Parlament érdemi együttműködést szorgalmaz a pakisztáni kormány és az uniós külügyi szervek között a tálib terror visszaszorítására, és a támadásoknak leginkább kitett keresztények védelmére. A képviselők állásfoglalása rámutat, hogy a kormányzat sok esetben eltűri az iszlám vallás és szokások erőszakos terjesztését: a kényszerházasságokat, a családokban kikényszerített áttérítést, vagy az érvényben lévő ún. istenkáromlási törvénnyel kapcsolatos sorozatos visszaéléseket.
 
Hölvényi György emlékeztetett: „A radikális tálib mozgalmak évek óta erősödnek, és az országban nem beszélhetünk az emberi jogok érvényesüléséről, amíg a vallásszabadságot nem garantálja a kormány”. A néppárti képviselő szerint azonban reményt adhatnak olyan helyi kezdeményezések, mint a keresztények és muszlimok által elindított „Rwadari  Tehreek”,  azaz a Tolerancia Mozgalom. A vallásközi kezdeményezés célja, hogy a pakisztáni politikusok végre valóban védjék meg és oltalmazzák a vallási kisebbségeket.