A kereszténység jövője rajtunk múlik, nem a muszlimokon! (Pestisrácok interjú)

Az az állítás, hogy a tömeges befogadással tehetünk a legtöbbet az elesettekért, a XXI. század eddigi legnagyobb átverése és egy hatalmas zsákutca. Rengeteg fájdalommal fog járni mindenkinek, brutális módón a legtöbb fájdalommal éppen a hitegetett, aztán majd a nyugati társadalom szélére szoruló bevándorlóknak – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott évzáró interjújában Hölvényi György, az Európai Parlament kereszténydemokrata képviselője, a környezetvédelmi bizottság tagja.

Egyre többen állítják, hogy hasonló tragédiát élünk meg, mint a történelemben közvetlenül a keresztes háborúk előtt. Akkor a kereszténység földközi-tengeri bölcsőjét foglalta el az iszlám, ma pedig az európai hazáját szeretné. Érdemes-e ilyen alapokon moralizálni Európa sorsáról?

Kétségtelen, hogy van vallási jellege a mai népvándorlásnak, de alapvetően gazdasági és társadalmi okok állnak a háttérben. Csakúgy – ha már felidéztük – mint a keresztes háborúk mögött is álltak.Téveszme a migrációt kizárólag vallási okokkal magyarázni, hiszen ma olyan világban élünk, hogy egy jól megkomponált németországi szelfi százezreket sarkallhat elindulásra Kuala Lumpurtól Sierra Leonéig.

Amit látunk, mégiscsak a valamikor keresztény világ elözönlése. Valóban ostobaság lenne ideológiai okokat keresni a háttérben?

Én személy szerint is a radikális iszlám ellenfelének tartom magamat, ez nálam alapkérdés. De ne csapjuk be magunkat, még akkor sem, ha a terrorizmus egyértelműen a radikális iszlámra támaszkodik.

A bevándorlók nagyobb része úgy érzi, meghívót kapott a gazdag, de gyenge Európától. Ráadásul sokuk valóban olyan szociális helyzetből érkezett, hogy szinte semmit sem kockáztatott már, amikor útnak indult. Lássuk világosan a társadalmi okokat! Egyiptomban huszonöt évesnél fiatalabb a lakosság fele, a népesség harminc év alatt megduplázódott. Eközben megbízható forrás szerint az ott élők alig ötöde látogatja a mecseteket. Ez is mutatja, hogy a migráció mögött sokkal több a társadalmi motiváció, mint a vallási. Ettől persze nagyon is fennáll a durva konfrontációk esélye a különféle kultúrák összeütközésével. Higgyék el, amióta ez a legújabb népvándorlás felütötte a fejét, politikusként próbálom a lehető legteljesebb képet kapni az okokról. Nem szabad klisékben gondolkodnunk, meg kell értenünk a folyamatot. Furcsa, de nekünk több esélyünk van a tisztán látásra, hiszen Közép-Európában az ismert történelmünkből fakadóan sokkal hamarabb szólal meg a vészcsengő, miközben a Nyugat egyre inkább megvakul, magáénak vallva a „jobban tudás” képességét. A legnagyobb probléma, hogy az Európai Unió, amit eleve nem válságkezelésre találtak fel, képtelen megbirkózni a jelenséggel, ezért a tagországoknak kell kiizzadniuk a megoldást.

Amikor a kereszténység születését ünnepeljük, muszáj gondolnunk a kereszténység jövőjére is. Felvetődik a kérdés, hogy ha valóban csak a radikális iszlám akarja elpusztítani és kalifátussá változtatni Európát, akkor a mérsékelt iszlám oldaláról miért nem halljuk a hangos kiállást és a tevőleges segítségnyújtást a Közel-Kelet terrorizált keresztény tömegei mellett?

A kereszténység jövője a keresztényeken múlik és nem a muszlimokon. A muszlimok Európában egy vallásilag és eszmeileg megüresedett teret kezdenek elfoglalni mostanában. Éppen ezért a saját helyzetünket kell felismerni és jól átgondolni.

Lehet, hogy brutálisan hangzik, de a muszlimok azt teszik, ami a dolguk. A nagy kérdés, hogy mi mit csinálunk?

Éppen erről van szó! A kereszténység legfőbb belső vitája ma, hogy önvédelemre kell-e berendezkedni, vagy a skandináv protestánsok mintáját követve eltüntetni a kereszteket, nehogy sértse a muzulmán érkezőket.

Teljesen botrányosnak és szerencsétlennek tartom, ami Svédországban történik. Ugyanakkor szerencsétlen az is, ha a másik emberben nem látjuk meg Isten teremtményét. Az a lényeg, hogy a keresztény ember képes-e elmélyülni és képes-e cselekedni? Most éppen az a gond, hogy Nyugat-Európa a saját gyengeségéből próbál erényt faragni, ezért választja a feltétlen befogadást. Pedig az valójában nem más, mint impotencia, hiszen létezik valódi megoldás, amit Európa gazdagsága és ereje lehetővé is tesz. A megoldás a humanitárius segítségnyújtás helyben, ahol a valódi menekültek vannak. Hiszen a legszegényebbeknek, a legelesettebbeknek esélyük sincs a több ezer kilométeres utazásra. Ahelyett, hogy az Európai Unió egy része képletesen az embercsempészekkel áll össze, inkább a válságzónák közvetlen közelében kell újraépíteni az iskolákat, a munkahelyeket, itt pedig a beözönlést gátolni. Látszólag egyszerű amit mondok, csakhogy sok gátló tényező van. Keleten ugyanis ezt korábban gyarmatosításnak hívták és máig idegenkednek tőle. A keresztény ember felelőssége, hogy ezeken a görcsökön túllépjen és megmutassa: tud segíteni.

Nem lehetséges, hogy idegenkedve fogadnák arrafelé a keresztény segítőket?

Többször jártam ott, és soha nem tapasztaltam ellenségeskedést. A segítséget mindig örömmel fogadták, még akkor is, ha a Közel-Kelet tele van konfliktussal, elég csak a Törökországban, Jordániában és Libanonban tartózkodó sok millió, helyben is óriási feszültséget jelentő menekült helyzetére gondolni.

Ferenc pápa egy éve az Európai Parlamentben elmondott humanista beszédével úgy tűnt, még a nyugati liberálisokat is felrázta. Azóta mintha kicsit félresiklott volna ez a lelkesedés, Ferencet egyre inkább a feltétlen befogadás hirdetőjeként, egyfajta „ballib celebként” kezeli a média, féloldalasan idézve szavait, kiforgatva eredeti intelmeit.

Ferenc pápa különleges adomány a világnak. Példátlan képessége van a látszólag teljesen eltérően gondolkodó emberek megszólítására. Ő valódi igazodási pont, mondatai hívő és nem hívő ember számára egyformán fontosak – ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy útmutatásait a ”jóindulatú embereknek” szánja. Más kérdés, hogy például a menekültek befogadásáról mondott szavait közös, általános felelősségként kell értelmezni. Nem egy szabolcsi népes családnak kell befogadnia még egy hat fős iraki családot, viszont mindannyian felelősek vagyunk az elesettekért. A menekültekért például nem önfeladással, hanem a már említett missziókkal, hathatós segélyprogramokkal tehetünk a legtöbbet. Globális, de konkrét cselekvésre hív fel a pápa, s ez nagyon fontos egyesítő erő a világnak. Mélyen egyetértek avval a megállapítással, hogy a múltját-jövőjét kereső balliberális oldal szektariánus módon ragad ki félmondatokat Ferenctől, éppen csak a lényeget nem értve meg, hogy amit a pápa mond, azt a keresztényi szeretetből fakadó felelősségéből mondja, hiszen a migránsválság valóban óriási lelki kihívást jelent minden valóban keresztény ember számára.

Tehát ha az Orbán-kormány jó keresztény szeretne lenni, nem kell leszaggatnia a kerítést Horgosnál?

Szó sincs róla! A kerítés egy nagyon fontos figyelemfelhívás, hogy a népvándorlás nem kizárólag menekültügy, hanem egy-egy ország biztonságát alapjaiban fenyegető jelenség. Márpedig az önvédelem minden állam alapvető feladata. Ez a védekezés azonban csak akkor lesz sikeres, ha nem feledkezünk meg emberi, humanitárius kötelességeinkről sem. Ezért is nagyon jó lépés, hogy Magyarország gondolkodás nélkül és az elsők között fizette be az EU-nak felajánlott segítséget a Közel-Keletre szánt segélyprogramokba. Az az állítás, hogy a tömeges befogadással tehetünk a legtöbbet az elesettekért, a XXI. század eddigi legnagyobb átverése és egy hatalmas zsákutca. Rengeteg fájdalommal fog járni mindenkinek, brutális módon a legtöbb fájdalommal éppen a hitegetett, aztán majd a nyugati társadalom szélére szoruló bevándorlóknak.

Ön egy parlamenti konferencián is igyekezett érvényt szerezni Ferenc pápa teremtésvédelmi „zöld” enciklikájának. Ennek a kihirdetésnek, akár csak a közelmúltban lezárult párizsi klímacsúcsnak is az volt a fő célja, hogy kialakuljon egy globális közvélemény, amely érti és felfogja, hogy cselekedni kell a jövőnkért. Ön szerint felnőtt a világ társadalma, hogy megmentse saját bolygóját?

A párizsi csúcs mindenképpen eredményes volt, bár a végrehajtás egyes fontos részletei még tisztázásra várnak. A legfontosabb eredmény mégis, hogy következmények nélkül már nem lehet tagadni a klímaváltozást. Öt hónap van a konkrét megállapodás kidolgozására, amihez egy fontos finanszírozási modellt is meg kell még alkotni a harmadik világ technológiai ugrásának támogatására. Az optimizmus indokolt, de nagyon sok fog múlni a megállapodás részletein. Az inkább csak technikai kérdés, hogy a megállapodást nem övezte látványos eufória, hiszen a párizsi terrortámadás után leszűkítették a programot, a civil események többségét lehúzva róla. Nagyon fontos, hogy Magyarországon is egyre több civil áll – akár keresztény, akár más eszmei alapon – a környezetvédelem mellé. Nagy előrelépés lesz például, ha elérjük, hogy ne a GDP maradjon az egyetlen globális értékmérő.

Mi az oka annak, hogy egyes, akár mérsékelt “jobber” körökben is újra divat lett tagadni a klímaváltozást?

Hogy is mondjam, Dél-Afrikában és Texasban is vannak szervezetek, amelyek még mindig tagadják, de ennek ellenére az éghajlatváltozás ténye a világban tudományosan és a politikailag sem vitatéma már. Nem csak az államnak, hanem az egyénnek is van teendője az emberiség túléléséért. Például a rezsicsökkentés második fázisának az „önrezsicsökkentésnek” kell lennie, azaz meg kell tanulnunk takarékoskodni az energiával, áldozni a korszerűbb berendezésekre. Ugyanilyen fontos a hulladék kérdése, nem állhatunk abszolút fogyasztóként a világhoz, meg kell néznünk, hogy mit veszünk meg és mit dobunk el. Az állam feladata, hogy a fenntarthatóság és az úgynevezett körkörös gazdaság szemléletét a jogalkotásban, és amennyire lehet, a gazdaságban is érvényesítse. Nem is állunk olyan rosszul, hiszen Magyarországon a vidéki emberek sokkal közelebb állnak az ökológiai gondolkodáshoz, a fenntartható tájgazdálkodáshoz, mint a nyugatiak. Karácsony a hitről, a jövőbe vetett bizalomról szól. Sok minden rajtunk múlik, és ha tudunk másként élni, egyáltalán nem elérhetetlen cél egy tisztább és biztonságosabb világ.

Interjú: Huth Gergely – Susánszky Mátyás
Fotók: Horváth Péter Gyula/PS
Forrás: www.pestisracok.hu