fbpx

EP szakbizottsági vita az euróválság megoldását célzó kormányközi paktum tervezetéről

Rendkívüli együttes ülésen vitázott tegnap az EP Gazdasági és Monetáris, valamint az Alkotmányügyi Bizottsága arról a kormányközi megállapodás-tervezetről, amely az euróválságot hivatott megoldani. Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő a tanácskozást értékelve rámutatott: "A tervezet jelen formájában nem más, mint egy délibáb, s ezt támasztja alá a piacok kivárása is".

"Az előttünk fekvő papír kirakatmegoldásnak tökéletes, ám nem hoz jelentős áttörést, s súlyos szakmai és jogi aggályokat vet fel" – hangsúlyozta a Gazdasági és Monetáris Bizottság magyar tagja. Számos szakbizottsági képviselőtársával osztotta a véleményt, miszerint a december 9-én kialkudott kormányközi megállapodás egy elsietett, a piacok és az európai közvélemény nyomására született kényszerintézkedés, amely ebben a formájában nem ad megnyugtató választ a válságra, s nem elégséges Európa jelenlegi nehéz helyzetének kezelésére.

A vita egyértelművé tette, hogy a szövegtervezet sem szakmailag sem jogilag nem helytálló. Bizonyos elemei tartalmazzák ugyan az Európai Parlament által ősszel megalkotott gazdasági kormányzásról szóló hatos jogszabálycsomagot, a dokumentum azonban ebben a formájában számos szakmai kritériumnaknem felel meg, ráadásul bizonyos pontjai indokolatlanul szigorodnak. A szövegtervezet ezen kívül említést tesz az Európai Bíróság (EB) szerepének esetleges növeléséről, ugyanis hatáskörébe kerülne, hogy ellenőrizze az adósságfék rögzítését a tagállami alkotmányokban. Ez pedig egy politikai szerepkör lenne, ami nyilvánvalóan ellentétes az EB teljes függetlenségének elvével. Több szakbizottsági tag kifejezte nyugtalanságát azzal kapcsolatban, hogy e döntés végső soron a nemzeti alkotmánybíróságok jogköreit csorbíthatná.

"Megértem azokat a képviselőket, akik tegnap este a szövegtervezet elutasítása mellett érveltek, hiszen az kiegyensúlyozatlan, nem konzekvens és jelentős visszalépést jelent a gazdasági kormányzás tekintetében. További aggályokat vethet fel, hogy a mostani tervezet végleges megszövegezéséből és elfogadásából ki kívánták hagyni mind a nemzeti parlamenteket, mind pedig az Európai Parlamentet" – hangsúlyozta a néppárti politikus. "Érdekes, hogy pár hete számos bírálat érte a magyar miniszterelnököt azért, mert e jelentős, a nemzeti szuverenitást is nagyban érintő fiskális paktum aláírása előtt ki akarta kérni az országgyűlés véleményét, most pedig ugyanezen demokratikus jogával élne az Európai Parlament. Kérdéses azonban egyelőre, hogy ezt hogyan, milyen körülmények között sikerül majd elérnie" – tette hozzá Pelczné Dr. Gáll Ildikó.

"Bár az eredeti cél – az euróválság kezelése – egyértelműentámogatandó, a szöveg megfogalmazása, s a kormányközi megállapodás kivitelezésének módszerei azonban felvetnekolyan kérdéseket, amelyekre sürgősen megoldást kell találni." – összegezte véleményét a fideszes EP-képviselő.