Emberi jogi jelentés roma fejezettel

Az ember jogok európai unióbeli helyzetéről fogadott el jelentést az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban. Járóka Lívia néppárti képviselőnő módosító indítványában olyan cselekvésközpontú stratégiát sürgetett a romák érdekében, amely világos célokat bemutató útitervet kínál a tagállamok számára.

A sok vitát kiváltó jelentés, amelyet Giusto Catania kommunista képviselő készített, és amelynek Gál Kinga (Fidesz) volt a néppárti felelőse, önálló fejezetet szentel az európai romáknak, akik a 2004-es bővítést követően az Unió legnépesebb kisebbségévé váltak, és akiket a legnagyobb mértékben sújt a társadalmi kirekesztés. A dokumentum megerősíti az Európai Parlament elkötelezettségét egy európai roma stratégia iránt és elsődleges célkitűzésként jelöli meg a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés leküzdését a lakhatás, az oktatás és egészségügy területén. A jelentés külön felhívja a figyelmet a roma nők kiszolgáltatott helyzetére, akik többszörös diszkriminációval kénytelenek szembenézni.

Járóka Lívia, a Fidesz néppárti képviselőnője a szavazáshoz fűzött indokolásában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió, amely az emberi jogok tiszteletben tartását követeli meg a csatlakozni kívánó országoktól és nemzetközi kapcsolataiban is nagy hangsúlyt fektet az egyetemes jogok érvényesítésére, csak akkor lehet hiteles, mint az emberi jogok globális védelmezője, ha saját területén is minden lehetséges eszközzel biztosítja az Alapvető Jogok Chartájában kinyilatkoztatott értékek maradéktalan érvényesítését. „Az oktatás, lakhatás, egészségügy és hátrányos megkülönböztetés területeit együttesen megcélzó, a tagállami rossz gyakorlatokkal szemben pártokon és kormányzati ciklusokon túlmutató programot kell kidolgozni, amely a leginkább válságos régiókban az azonnali cselekvés alapjául is szolgálhat” – mondta a képviselőnő a dokumentum romákkal foglalkozó fejezete kapcsán. A jelentéshez benyújtott módosító indítványaiban Járóka felhívta a figyelmet a rendőrség által elkövetett visszaélésekre, mint például az etnikai profilalkotás, illetve a megalapozatlan motozások és házkutatások.