fbpx

Az elmaradott területek felzárkóztatása Európa gazdasági érdeke

"Az Európai Unió következő tízéves gazdasági stratégiájának reális és megvalósítható célokat kell kitűznie, és abban a tagállamok felzárkózását segítő kohéziós politikának is kiemelt szerepet kell szánni" - hívta fel a figyelmet Győri Enikő európai parlamenti képviselő (Fidesz) az EP tegnapi plenáris ülésén, az Európai Unió következő tízéves gazdaságpolitikai stratégiájának (EU2020) kialakításával kapcsolatban tartott vita során.

Győri Enikő felszólalásában hangsúlyozta: a tagállamoknak és az uniós intézményeknek olyan közös gazdasági stratégiát kell kialakítaniuk, amely egyszerre biztosítja a válság hatásainak megfelelő utókezelését, emellett megszünteti az Unió egyes tagállamai között fennálló versenyhátrányokat, így erősítve az Unió egészének versenyképességét. A néppárti politikus figyelmeztetett: óvatosság és körültekintés indokolt a stratégia számszerűsíthető céljai tekintetében. A Lisszaboni Stratégia példájából tanulva, elsősorban hitelességi okokból, a céloknak reálisnak és megvalósíthatónak kell lenniük, emellett összhangban kell, hogy legyenek az egyes tagállamok eltérő kiindulási pontjaival és adottságaival.

Győri Enikő felszólalásában kiemelte, hogy az EU 2020 Stratégiának az Unió belső kohéziójának erősödését és a konvergenciát is szolgálnia kell. “Egyetértek azzal, hogy támogassuk azokat a húzó ágazatokat, amelyek az európai gazdaság motorját képezik, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a 27 tagállamon belüli fejlettségi különbségek egy ilyen, a versenyképesség egyoldalú, a tagállami sajátosságokat nem kezelő gazdaságfejlesztési politikával tovább növekednének” – hívta fel a figyelmet a képviselő.

A néppárti politikus arra is emlékeztetett, hogy belső gazdasági kohézió nélkül nincs külső versenyképesség sem. Az Unió érdeke az elmaradott területek felzárkóztatása, amelyek további piacokat, fizetőképes keresletet, innovációs potenciált, kevesebb szociális költséget jelent az egész EU-nak. Győri Enikő szerint ezért meg kell teremteni az elmaradottabb területek számára azokat a kereteket, amelyek segítségével bekapcsolódhatnak a gazdasági vérkeringésbe, kiaknázhatják a belső piac által nyújtott előnyöket, felzárkózhatnak a fejlett centrumhoz és idővel saját erőből válhatnak versenyképessé. Ennek elérésben pedig legmegfelelőbb eszköz a kohéziós politika, amely már bizonyította létjogosultságát.

Zárógondolataiban a fideszes európai parlamenti képviselő reményét fejezte ki, hogy a magyar soros elnökség egy olyan stratégia mentén irányíthatja és formálhatja az Európai Uniót, mely ezeket a prioritásokat kiemelten kezeli.