fbpx

A romák integrációja a kormányok saját gazdasági érdeke

Járóka Lívia képviselő asszony szervezésében, a tegnapi napon került megrendezésre az Európai Parlamentben, Brüsszelben a Roma Stratégia Konferencia. Ezen Magyarországról közel 40 roma önkormányzati vezető és civil aktivista vett részt.

A konferencián jelen volt Balogh Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke. aki kiemelte, hogy “a magyarországi nemzeti jobbközép erőknek nagyon fontos, hogy a roma közösségek békében, biztonságban élhessenek Magyarországon, hogy aromák és nem romák együttélését ne terheljék konfliktusok.” Balogh Zoltán arra is rámutatott, hogy ugyan ez elsősorban emberi jogi kérdés, hogy roma és nem roma közösségek békében tudjanak együtt élni, ugyanakkor nemzetstratégiai kérdés is.

Járóka Lívia fideszes, európai parlamenti képviselő asszony, azt hangsúlyozta, hogy szemléletváltásra van szükség, mert ez az országok gazdasági érdeke, hogy a romákat kiemeljék a mélyszegénységből, és integrálják őket a munkaerőpiacra. A képviselő asszony azt is kiemelte, hogy számos kutatás mutatja, hogy sokkal olcsóbb képezni egy romát, mint nem képezni és ezért később segélyekkel vagy más módon támogatni. 

Járóka azt is elmondta, hogy az Európai Unió 1998 óta már 750 millió eurót fordított a romák társadalmi integrációját elősegítő programokra. Ebből 250 millió euró célzottan roma program volt, a többi típusú oktatási és integrációt elősegítő támogatásnak pedig a romák is haszonélvezői lehettek. Ebből az összegből”szinte semmi sem látszik, ezért utána kell kérdezni, hogy mi történik ezekkel a pénzekkel- szögezet le a képviselő asszony.”

A tanácskozáson előadóként részt vett Joachim Ott, az Európai Bizopttság roma akcióscsoportjának vezetője. Az újságíróknak adott interjújában Ott hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak jelentős eszközei vannak a romákkal szembeni diszkrimináció megakadályozására, az oktatásban és a munkakörülményekben mutatkozó visszásságok elleni fellépésre. Azt is kiemelte, hogy az unió részéről immár egyértelmű az elkötelezettség ezen a területen.

Járóka Lívia a nemrég létrehozott akciócsoportra utalva, azt mondta, hogy az alakuló roma stratégia legfőbb jelentősége a nyomásgyakorlás lehet a kormányokra.

A képviselő asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy a demográfiai változások következtében a romák egyre jelentősebb helyet töltenek majd be az európai társadalmakban. “Ha csak arról beszélünk, hogy a következő választáson 300 ezerrel több roma szavazó lesz, mint négy éve volt, hiszen felnőtt egy olyan generáció, akik szavazóképesek. De sokkal fontosabb lesz a gazdasági érvelés, hogy az országnak a sikeressége meg az ügyessége lehetőségei azáltal tudnak kiszélesedni, hogy ha az elöregedő aktív korú népesség helyére fiatal, dinamikus, nagyon jól felkészült képzett emberek kerülnek”- hangsúlyozta Járóka Lívia.

Az EUvideohu konferenciáról készített összefoglalója letölthető innen.