Hírek

Új feladatok az európai fejlesztéspolitikában

2017. 06. 21.

„Az Európai Unió által nyújtott nemzetközi fejlesztési segélyek történelmi szerepet töltenek be a 21. századi kihívások kezelésében a kedvezményezett országokban, mindenekelőtt Afrikában” – hangsúlyozta Hölvényi György néppárti EP-képviselő az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség parlamenti képviselőinek tanácskozásán. A kereszténydemokrata képviselő, az Európai Parlament Fejlesztési Bizottságának tagjaként harmadik alkalommal vett részt az EU, valamint az uniós fejlesztési segélyek által kedvezményezett országok politikusainak rendes közgyűlésén.

Hölvényi György az Európai Néppárt álláspontját ismertetve a vitában kiemelte: „A fejlesztési segélyeknek mindenekelőtt a biztonság megteremtését kell elősegíteniük a válságoktól sújtott régiókban, különösen Afrikában. Az európai pénzügyi hozzájárulásnak nem csak a szegénység csökkentését, hanem az állandósult politikai bizonytalanság, a korrupció és a tömeges migráció visszaszorítását is szolgálnia kell”. A képviselő a nemzetközi fejlesztéspolitika történelmi feladatának nevezte a tömeges elvándorlás és migráció negatív hatásainak csökkentését. „Mindez egyaránt közös érdeke a segélyeket biztosító és a kedvezményezett országoknak” – tette hozzá a politikus.

A kereszténydemokrata képviselő emlékeztetett, hogy az egyházakhoz köthető segélyszervezetek jelentős munkát végeznek a közjó érdekében a gazdaságilag kevésbé fejlett vagy konfliktusok által sújtott országokban. Bár néppárti kezdeményezésre történt előrelépés ennek a jelentős hozzájárulásnak uniós szintű elismerése érdekében, továbbra is dolgozni kell azért, hogy ezek a szervezetek az őket megillető módon vehessenek részt az európai fejlesztési programok megvalósításában. Hölvényi György hangsúlyozta: „A tagállamoknak a jövőben további nyomást kell gyakorolniuk az Európai Bizottságra az egyházi segélyszervezetek érdemi és rendszeres bevonása érdekében”.