Hírek

Nemzetközi támogatást kérnek Brüsszelben iraki keresztény egyházi vezetők

Nemzetközi támogatást kérnek Brüsszelben iraki keresztény egyházi vezetők

2014. 07. 10.

A Káld Katolikus Egyház pátriárkája, Louis Raphael Sako, valamint Yohanna Petros Mouche moszuli érsek és Youssif Mirkis kirkuki püspök az Európai Parlament székházában újságíróknak elmondta: közösségük korábban egymillió lelket számlált, de ma már csak mintegy félmillióan vannak, a többiek elmenekültek a kiszámíthatatlan, illetve kilátástalan helyzetből.

A káldeusok az első század vége óta élnek abban a térségben, amely most Irak északi része, és ahol az elvakult szunnita muszlim szélsőségesek véres polgárháborúban igyekeznek kalifátust létrehozni.

Hölvényi György, az Európai Parlament új KDNP-s képviselője, aki előzőleg magyar egyházügyi államtitkár volt, találkozott a káldeus főpapokkal. Az újságírók előtt tragikusnak nevezte a kialakult állapotokat, és úgy fogalmazott, hogy egy kétezer éves keresztény kultúra került veszélybe Irakban. Mint mondta, az Európai Parlament értékes tájékoztatást kapott a Káld Katolikus Egyház képviselőitől az iraki helyzetről.

Sako pátriárka elmondta: a káldeus közösség tagjai igyekeznek békében és harmóniában élni muszlim testvéreikkel, és tragédiának tartanák, ha a polgárháború következtében az ország kettészakadna. A nemzetközi közösségtől – tette hozzá – az együttérzésen és lelki támaszon túl konkrét segítséget jelentő projektekre is számítanak, hiszen az általuk lakott térségben megszakadt a víz- és az áramellátás, a helyzet felettébb aggasztó.

"Szaddám Huszein diktatúrája alatt nem élveztünk szabadságot, de biztonságban éreztük magunkat. Megkaptuk a szabadságot, most azonban nem vagyunk biztonságban" – fogalmazott a pátriárka.