Fejlesztéspolitika

beszéd3

Európa nem utasíthatja el az egyházak partnerségét – Hölvényi György sajtóközleménye

2017. 11. 13.

 

„Az Európai Uniónak közvetlen fejlesztési segélyeket kell biztosítania az egyházaknak, melyek világszerte felelősséget vállalnak az üldözött keresztényekért. Ez Európa különleges felelőssége!” – jelentette ki felszólalásában Hölvényi György, az európai néppárti képviselőcsoport vallásközi párbeszéddel foglalkozó munkacsoportjának társelnöke az Európai Parlament mai plenáris ülésén. 

 Az EP a néppárti frakció kezdeményezésére rendezett vitát a világban üldöztetést szenvedő keresztények megsegítéséről, Karmenu Vella uniós biztos részvételével. A Fidesz-KDNP EP-képviselője a vitában botrányosnak nevezte, hogy például Észak-Irakban három évvel a dzsihadista invázió után még mindig nem kaptak közvetlen uniós segítséget az Iszlám Állam terrorszervezet üldözötteiért sokszor egyedüliként felelősséget vállaló egyházak. A politikus emlékeztetett: „Magyarország eközben konkrét támogatásokkal segíti a keresztények hazatelepülését a Ninive-síkságra, és közvetlenül harcol a hívek elvándorlása ellen”.

A kereszténydemokrata képviselő hangsúlyozta: „Mindmáig súlyos ideológiai és gazdasági frontvonalak gátolják Európában az egységes fellépést a keresztények érdekében. Eközben a velük szemben elkövetett mindennapos erőszak és gyilkosságok tovább folytatódnak. Az európai országok fő diplomáciai feladata ma, hogy a kétoldalú tárgyalásokon keményen fellépjenek a vallásszabadság korlátozása és az emberi jogok megsértése ellen, továbbá kikényszerítsék az atrocitások befejezését”.

„Reményre ad okot az a példa, ahogy az EP tavaly elítélte az Iszlám Állam által elkövetett népirtást a Közel-Keleten, és ma már az Európai Bizottság sem vitatja el a helyszíni segítségnyújtás jelentőségét” – tette hozzá a néppárti politikus. „Ki kell használni a történelmi pillanatot. Európa csak úgy őrizheti meg saját hitelességét, ha világszerte kiáll a kereszténység jövőjéért” – zárta hozzászólását Hölvényi György.

Strasbourg, 2017. november 13.