Családpolitika

Családkonferencia

Családbarát Európát!

2018. 11. 28.

„Egy családbarátabb Európa felé” címmel rendeztek ma konferenciát az Európai Parlamentben Hölvényi György EP-képviselő (Fidesz-KDNP) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésében. Az eseményen az európai parlamenti képviselők mellett részt vettek és előadást tartottak családpolitikával foglalkozó szakemberek, családügyi aktivisták, szociológusok, illetve a „European Youth Initiative for Future Families” (Európai Ifjúsági Kezdeményezés a Jövő Családjaiért) programsorozat fiataljai, Európa 11 országából. 

A konferencia központi gondolata az volt, hogy mit tehetnek a döntéshozók, a fiatalok és a civilszervezetek annak érdekében, hogy a család még fontosabb szerepet kapjon a jövő Európájában. Minden előadó a saját szakterületének, országának tapasztalatairól, esettanulmányairól számolt be. A rendezvényen többek között felszólalt Jan Ledóchowski, az osztrák Munka és Karrier Mozgalom munkatársa, továbbá Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet vezetője, valamint Regina Maroncelli, az Európai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke.

Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár kifejtette: „Magyarországon 2018 a Családok Éve, melyről így az év végéhez közeledve elmondhatjuk, igyekeztünk még inkább középpontba helyezni a családi értékeket, még több támogatást adni a magyar családoknak. 2010 óta folyamatosan bővítjük a családtámogatások rendszerét, melynek tekintetében Magyarország listavezetővé vált Európában. Célunk, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok olyan támogatásokat kapjanak az otthonteremtéshez, a gyermekneveléshez vagy a bölcsődei ellátáson keresztül a gyermekfelügyelethez, melyek segítik őket abban, hogy bátran igent tudjanak mondani a gyermekvállalásra”.

A konferencián felszólaló Gál Kinga néppárti EP-képviselő hangsúlyozta: „A társadalom legalapvetőbb élő sejtje a család, amelyből felépül a társadalmi ökoszisztéma. Csak erős családok tehetik Európát erőssé. Éppen ezért a családbarát kezdeményezésekbe és politikákba való befektetés a jövőbe való befektetést jelenti. Magyarország ezt felismerve évek óta komoly figyelmet fordít a családok támogatására”.

Hölvényi György kereszténydemokrata politikus kiemelte: „Azért rendeznek időről időre házasság előtt álló fiatalok részvételével családkonferenciát az Európai Parlamentben, mert

napjaink legnagyobb kihívásaira ez a generáció jelentheti a megoldást.

Ők azok, akik kivezethetik Európát a demográfiai hullámvölgyből, rajtuk múlik az európai népesedési fordulat. Minden igyekezettel segíteni kell a gyermekeket vállaló családokat”. 

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke társzervezőként köszöntötte a konferencia résztvevőit: „Az első, amit a családbarát Európáért tehetünk, hogy élünk azzal a lehetőséggel, amelyet az egyesületünk mögött álló közösségek alapoznak meg. Az európai politikának számolnia kell a családszervezetek által képviselt széleskörű társadalmi igényekkel. A mi feladatunk, hogy minél hatékonyabban megismertessük véleményünket, és azt minél egyértelműbben adjuk a politikusok tudtára”.

A konferencián felszólaltak az Európai Ifjúsági Kezdeményezés a Jövő Családjaiért programsorozat fiataljai is. A rendezvénysorozat célja, hogy a meghívott fiatalok olyan szakmai ismeretekkel gazdagodjanak a családügy területén, melyek segítik őket abban, hogy a civil szférában, a politikai életben vagy más hivatásterületeken eredményesen lépjenek fel a családok érdekében saját hazájukban és az európai színtéren egyaránt. A fiatalok elmondák milyen elvárásaik vannak a következő európai választások utáni időszakra nézve és kijelentették: „A családok Európa legfőbb kincsei és egy ország jövőjét jelentik”.