Családpolitika

16-10-17 Conference on Family-8

Brüsszelben üléseznek a magyar családok képviselői, Hölvényi György: A fiatal generációban látom a megoldás kulcsát, amely kivezetheti Európát a demográfiai völgyből

2017. 12. 04.

Magukban hordozzák a népesedési fordulat lehetőségét azok a fiatalok, akiknek még nincs családjuk – mondta Hölvényi György fideszes EP-képviselő annak kapcsán, hogy Brüsszelben a mai napon családkonferenciát tartanak. A résztvevők egyebek mellett a gyermekvállalási hajlandóság alakulását elemzik.

„Első a család? A mai fiatalok dilemmái” címmel tart családkonferenciát a mai napon Hölvényi György fideszes EP-képviselő a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével (KCSSZ) Brüsszelben, az Európai Parlamentben. A rendezvény középpontjában az ifjúság családalapítással kapcsolatos késői, korai döntéseinek okai, háttere és a felmerülő nehézségekre adható válaszok felkutatása áll. Az előadók a fiatalok párkapcsolati magatartását és a gyermekvállalási hajlandóság alakulását elemzik majd, akik közé az EP-képviselőkön túl családpolitikával foglalkozó szakemberek, demográfusok, szociológusok, valamint az ifjúság képviselői is meghívást kaptak.

Hölvényi György közölte, szándékosan szerveztek konferenciát olyan fiatalokról, akiknek még nincs családjuk, hiszen „pont ebben a generációban látom a megoldás kulcsát”. Szerinte ők azok, akik „kivezethetik Európát a demográfiai völgyből”, illetve akik a népesedési fordulat lehetőségét magukban hordozzák.

Elmondta, az idősebbeknek és a döntéshozóknak is van ebben feladatuk, vagyis minden lehetséges eszközzel segíteniük kell a családalapítás előtt állókat, hogy „bátorsággal vállalják ezt a szép, de felettébb komoly kihívást”. Ennek első lépése – folytatta –, hogy párbeszédet indítanak, megismerik a fiatalok félelmeit, elvárásait, gondolatait a témával kapcsolatban. Hölvényi szerint a magyar kormány Európa-szerte jó példával jár elöl a biztos alapok megteremtésében, hiszen „roppant nagy figyelmet fordít a családokra”, és számos akciótervet indít a gyermekvállalás előtt állók, illetve a már gyermeket nevelők számára.
A képviselő üdvözölte, hogy ennek a munkának, „ennek a jó ügynek” Brüsszelben, az európai politikai színtéren lehet részese, majd leszögezte: keresik a megoldást, hogy kiszámíthatóbb jövőképet tudjanak biztosítani a következő nemzedékeknek.

Fotó: Családkonferencia az Európai Parlamentben – Brüsszel, 2016. október 17.

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/104775/Brusszelben_uleseznek_a_magyar_csaladok_kepviseloi